Your soul is all you pay
To join the ideology"
Garden Of Eden - Vampires Of Eden
Kb. 21-kor kezdte műsorát a Depeche Mode munkássága előtt tisztelgő DaMage. A négytagú - Sárközy Zsolt (ének), Asztalos András (gitár), Elter Emese (basszusgitár), Forró Péter (dobok) - zenekar előadásában hatalmasat dörrentek a Depeche dalok. Első számként az I Feel You került elő az 1993-as Songs of Faith and Devotion albumról, melyet egy frissebb szerzemény, a Martyr követett. Ezután 1987-ből a Strangelove bukkant fel, mely enyhe nosztalgiával töltött el. Valahogy a Depeche azokat a jó '80-as éveket juttatja eszembe, tudván, hogy az együttes máig aktív. A kicsit elborult 2005-ös A Paint That I'm Used To után a Personal Jesus jött az 1990-es Violatorről. Zsolt itt tapsolásra buzdította a közönséget, ami sikerült is. Láthatóan mind a csapat, mind a közönség kezdte megtalálni a közös hangot. Némi műszaki hibát áthídalva, a sort az ugyancsak a Violatorön található Enjoy The Silence folytatta. Olyan dalok kerültek még a repertoárba, mint a Behind the Wheel (Music for the Masses, 1987), a Policy of Truth (Violator, 1990), az In Your Room (Songs of Faith and Devotion, 1993). Zsolt "See you next time!" utáni "nem kell elkeseredni még maradunk... vesztetekre" kijelentését követve az 1981-es Speak & Spellről játszották el a Just Can't Get Enough-ot és a Puppets-t. Az egészen egyedi mozgáskultúrával megáldott énekes szépen adta vissza Dave Gahan dallamait, de a zenei kíséret is megérdemli a dicséretet. Külön tetszett, hogy látszott a tagokon, élvezik a zenélést. A hallgatóság főzenekart megillető "Vissza! Vissza!" skandálással fejezte ki háláját, melyre Zsolt poénosan megjegyezte: "Köszönjük, ezt 2 számmal előbb kellett volna. Most visszamegyünk az öltözőbe. Levetkőzünk, majd visszajövünk."
Mivel megvolt a kellő bemelegítés az amúgy eléggé vacogásra késztető teremben, jöhetett másodikként a kb. egy éve alakult Dharma. Az egész zenekart áthatja valami keleties/misztikus hangulat. Nemcsak az együttes neve és zenéje, hanem Nicia megjelenése, énektémái is India felé repítik az embert. Az intro után, mely alatt az énekesnő táncát csodálhatta meg a néző, a 2007-es The First Insight Ep első dalának, az Iconnak sejtelmes hangjai csendültek fel, hogy aztán egy jó bólogatós dark metal szerzeménnyé kovácsolódjanak össze. Miután Nicia a kissé félszeg közönséget pár "lépést előre" megtételére biztatta, a Devil Inside-ba kezdett a csapat. Érdekes a zenekar hangzásvilága, el tudnám képzelni őket egy keletet idéző díszlet közt játszani, kis pirotechnikával megtámogatva. A Fear (Living In A Dream) lebegő dallamain szárnyalva, melyek alatt kemény alapokat szolgáltatott Gurka László (gitár, sampler), Kelemen Gergő (basszusgitár) és Kőmíves András (dobok) az énekesnő szavait idézve a "feminista himnusz"-hoz, a For Menhez érkeztünk. Ez talán a zenekar legkeményebb dala, legalábbis szövegileg. A középtempós részt egy nyugodtabb követi, mely fokozatosan jut el a csúcspontig, melynek végén Nicia beleüvölti dühét a "világba" ("Go to hell!"). Folytatásként a Saviour jött, aztán a pergősebb Struggle. A Lover ütemei alatt is táncosok jelentek meg előttem körítésként. Persze, lehet, hogy csak nekem nagy a fantáziám :). Utolsóként a súlyos Faces hangzott el. Itt besegített Gurka László is a mikrofonnál. Összességében nagyon meggyőző volt a csapat. Érdemes figyelni ténykedésüket. Legközelebb február 5-én lehet őket elcsípni, a Kultiplex-ben.
A Garden Of Eden beállítgatásai alatt a nézők már felbátorodva toporogtak a korlát előtt. Így Binci megúszta az emberek noszogatását :). Nem nagyon kell bemutatni a csapatot dark/goth körökben, hiszen lassacskán, már 10 éve tapossák a göröngyös utat. Az Édenkert vámpírjai a tavaly megjelent, nagyon jóra sikeredett Mondd tovább című album első dalával, Az úttal kezdték blokkjukat, ami nemcsak albumnyitóként hatásos. Majd a 2005-ös Búcsú az Édentől CD-ről következett a könnyen dúdolható szintiszőnyeggel és megkapó refrénnel rendelkező (utóbbi megállapítást még jó pár Garden dalhoz oda lehetne biggyeszteni) Álomkéz. Aztán a zakatolós My Time-ot egy új nóta, a Never Cry követte, egy igazi "gardenroll" szerzemény. Kíváncsi leszek a jövőben születendő további számokra is. És akkor elérkeztünk a Valaki vár-hoz. Ennél a dalnál mindig elképzelem Bincit, ahogy egy tömött füstös klubban egyedül ücsörögve előjönnek belőle a sorok. Tempófokozás végett a Vampires Of Eden került elő, ami egy rockosabb nóta jól eltalált refrénnel. Binci közben kérdezgette a közönséget, melyik dal következik. A szemfülesek (első sor) valahogy mindig beletrafáltak :). Az egyik legnagyobb személyes kedvencem, a Mondd tovább váltakozó ritmusai által okozott kábulatból, (vagy ámulatból?) egy Vad álom rázott fel, mely néhol rockosabb, néhol melankolikusabb ízeket tartalmaz. A The Crosses Cry lágy énekdallamai és a rövid zúzda ezt a dalt is kedvenccé tették. Majd Binci bejelentette, hogy májusban lehetőséget kapott a zenekar egy "tavasztiás" fellépésre Helsinkiben. Ezúton gratulálok nekik, hogy magyar úttörőként lehetnek az ottani deszkákon :)! Levezetőként a Lélekmadár röppent ki a hangfalakból. Mellesleg, ez a dal is telitalálat. A srácok Vissza!/taps/Garden! ováció kombináció kíséretében vonultak le a színpadról. Kis nógatás után visszatértek, hogy zárásként lenyomják a The 69 Eyes Lost Boys című slágerét. Kicsit azért rövidnek éreztem a programot. Több dalt is elviseltem volna :).Nekem eddig szerencsém volt a Garden bulikkal. Mindig jót fogtam ki. Legaktívabb Horváth István gitáros volt. Szinte állandó kontaktus volt közte és a közönség között. Bincinek, mint frontembernek ez mondhatni kötelező dolog és nem is kellett benne csalódni. Kocsis Máté dobos remekül beilleszkedett az együttesbe. Átéléssel csépelte a "bőröket". Árpi precízen hozta a szintis futamokat. Debreczy "Zozó" Zoltán kicsit komolyabbnak tűnt, mint múltkor, de ő is katonásan helyt állt. Réman "píííít" Péter pedig kalapja alá bújva varázsolta basszusgitárjából elő a hangokat.
Jó volt három ilyen együttest látni egy estén.
SW
(Rockpolis Media)
(Rockpolis Media)
