A fesztivál kezdete előtt másfél héttel már lázas időjárás előrejelzés megfigyelése folyt, lévén szabadtéri buliról van/volt szó. Semmi biztatót nem mondtak az időjósok...Így kellőképpen felkészülve vágtunk neki az útnak és a meglepő az volt, hogy a pénteki nap végig napsütésben telt, de ennyire tévedtek volna az időjósok? Várjuk csak ki a végét...
Az első napot a tavalyi zenekar kezdte és bő két órán át "zenélt": áram ellátási gondok...Legalább lehetett dumálgatni az ismerősökkel, barátokkal...Az igazi zenélést a Dirty Shirt kezdte, pocsék hangzás, amúgy a keverőpultos fickó a fesztivál ideje alatt végig a fülén ült, pedig az átszerelési szünetekben folyamatosan a Dream Theater szólt, ami azt jelezte, hogy azért nincs rossz ízlése a csávónak, de biztos valaki mindig a kezére csapott, hogyha jó gombokat próbált tologatni a mixeren:). A Dirty Shirt-nél ami megragadott, az az ismert Kusturica film, a Macskajaj, nagy slágerének, a Pitbull Terrier-nek a feldolgozása volt. A kolozsvári Voices of Silence valamivel jobb hangzást kapott, így a saját dalaik mellett élvezhető volt a Queensryche: The Mission-je is. A csúszott kezdési időpont miatt mindenkinek egy-kettőre le kellett kotródjon a színpadról, így kolozsvári fiataljaink is pakolhattak, pedig még szívesen hallgattam volna úgy a saját dalaikat, mint az általuk játszott feldolgozásokat. A VoS után jöttek Inner Wish-ék, akik Görögországból repültek Kolozsvárra. Amolyan jófajta progresszív díszítésű power dalokat nyomtak, az egyik szerzeményük verze részére simán rálehetett énekelni a Queensryche The Mission-jét:), kár, hogy a billentyűs nem hallatszott mindig. A szolnoki Iron Maidnem (Maiden Tribute banda) gyalázatosan kevés időt kapott, kb. 6 Vasszűz dalt tolhattak el nekünk, pedig azon a napon ők voltak az első olyan együttes akiket a közönség visszakövetelt és később is csak az UDO kapott visszahívást. Nem értettük jópáran, hogy az izraeli Orphaned Land miért kapott olyan hosszú műsoridőt és még a koncertjük vége felé a közönség is kezdte unni őket. Félreértés ne essen, én szeretem az Orphaned Land zenéjét, de az élőadásuk nem lesz számomra felejthetetlen, mivel ők is elég rosszul szóltak és nem mellékesen, mivel rengeteg olyan hangzás/hangszer (különböző népi hangszerek, női vokál, egyéb effektek) van a zenéjükben amelyet anyagi okok miatt élő fellépéseken csak laptop (jelen esetben) segítségével tudnának megszólaltatni, amelyeket sajnos azon az estén nem sikerült a közönség számára is elérhetővé tenniük a keverős gyerek fülproblémái miatt. UDOUDOA jó öreg UDO is egy közvetlen arc, lehetett nyomatni a közös fotózásokat valamelyik banda átszerelési szünetében. A technikusuk se perc alatt belőtte a gitárokat és kezdődhetett is a smirgli hangú német törpe első erdélyi koncertje. Az első három nóta alatt volt egy kis aránytalanság, mert az ének halk volt a többi hangszerhez képest, de aztán a végére minden kikristályosodott és lehetett zúzni a rég nem hallgatott Accept slágerekre (Princess of the Dawn, Son of a Bitch, stb.), meg a fene emlékszik, hogy mely nótákat nyomták el az UDO-s szerzemények mellett. A pénteki nap másik jelentős eseménye az OverKill-es Blitz felbukkanása volt a back stage-be, aki első hívásunkra ki is jött és lehetett közös fotókat készíteni, meg dumálni. Az időjárás sem gorombáskodott különösképpen, mindössze az UDO alatt szemerkélt az eső. Ami nem volt annyira felemelő látvány az a közönség létszáma: szégyen és gyalázat, hogy kb. 400 fő legyen jelen egy olyan napon amikor egy legendás banda, legendás énekese lép fel. Lehet lesni, hogy Erdélyben mikor fognak mostanában nagyobb neveket meghívni.
Eme élmények után lehetett készülni a szombati napra (vagyis ekkor már szombat volt:)), amely nem kisebb neveket kínált, mint az amerikai underground thrash legendát, az OverKill-t, a finn To/Die/For-t, vagy akár a hazai (Erdély/Szilágyság) Psycho Symphony-t. Borús szombat délutánra virradtunk, így a rövid gatya helyett már jobbnak tűnt hosszút húzni. A helyszínre érve ismét valami okból kifolyólag másfél órás késéssel kezdődött a napi "menü", a Shadowsail-lel, akik dallamos death metal szerűséget tolnak, billentyűvel és technikás gitárszólókkal megspékelve. Utánuk a nagykárolyi Psycho Symphony varázsolta el ismételten a közönséget. Azt hiszem róluk különösebben nincs mit írni, minden erdélyi underground arcnak illik ismerni Emilék munkásságát. Megérdemlik. Ezután pedig ami jött az maga volt a Ride the Lightning lemezbemutató buli. Olyan erővel jött a vihar, villámlás, dörgés, eső, hogy az volt az igazi metal. Kellő iróniával, cinikussággal elmondhatjuk azt, hogy olyan buli volt, hogy a padok, asztalok tetején jártuk, mivel a víz úgy ömlött be a sörsátrak alá, hogy kénytelenek voltunk felmenekülni a padok, asztalok tetejére. Amikor csendesedett az eső akkor mindenki türelmetlenül várta a további fejleményeket, de semmi hivatalos bejelentés nem érkezett, vagy legalábbis én nem észleltem, csupán Blitz (OverKill frontember) fejezte ki sajnálatát, meg azt, hogy nincs földelés és a technikusaik nem hajlandók megérinteni a felszerelést, ami érthető is, hisz minden csupa víz volt és a színpad is "bokáig állt" a vízben. Jelen sorock írásakor még semmi hivatalos közlemény nem jelent meg, hogy hogyan lesznek kárpótolva a szombati napra jegyet váltók, de személy szerint én reménykedek, hogy hamarosan ez is megoldódik.
Vasárnap már elég vegyes gondolatokkal, kíváncsisággal "röppentünk" a kolozsvári reptér felé. Egy félórás (vagy még több?) csúszás ekkor is volt, de az ottani téblábolás közben feltűnt egy cseh rendszámú mikrobusz és akkor már sejtettük, hogy megjött a kultikus Cynic (bérelt autóval érkeztek a cseh Brutal Assault fesztről). Egy kevés időre rá már biztos volt a dolog, hisz felbukkant Sean Reinert dobos, majd Paul Masvidal gitáros-énekes is. Aranyos pofák, türelemmel viselték a közös fotózkodási, aláírás gyűjtögető hadjáratainkat, úgy koncert előtt, mint után.
A vasárnapot a máramarosszigeti N.O.M. kezdte, de nem igazán ugrik be, hogy mit is játszottak, pedig mindhárom nap csak ilyen-olyan maci vízen éltem vagyis semmi szesz, lévén, hogy társaságunk fuvarosa voltam és amúgy sem vagyok egy söröshordó típus. De az is lehet, hogy a rossz hangzás miatt nem nagyon követtem figyelemmel, hogy mi is történik a színpadon. A brassói Indian Fall zeneileg bejött volna (valahol a dallamosabb black/death zenék vonalán haladnak), de a dalok közötti időpocsékolások, tétlenkedések miatt elég amatőrnek tűnt az egész produkció. Valamelyik netes fórumon olvastam, hogy a tökölődés valamilyen technikai probléma miatt volt. Az Abigail a női énekes és férfi hörgős csapatok sorát gyarapítja, a kiállásuk alapján több színpadi profizmust vártam volna el tőlük. Meglepően jó volt a Nexus, román underground bandától még nem láttam ilyen színpadi kiállást, mozgást, az Evergrey: Recreation Day-jét azért nem ártana, ha még párszor átvennék és utána játszanák koncerten. A dán Urkraft amolyan modern thrash muzsikát nyomat, de az ő koncertjük alatt egy kis pihenést engedtem meg magamnak, a Prym gitáros Sulyok Csabával dumálgatva. Kellett az üldögélés, mert három napon keresztül a napi 8-9 órás betonon való ücsörgés eléggé megtudja viselni az ember járókészülékét. A görög Emerald Sun-t, ha háttal a színpadnak hallom meg először, azt hittem volna, hogy a Michael Kiske-s Helloween állt össze újra, annyira hasonlított a kopaszra borotvált énekesük hangja Kiske-ére. Pusztultak is a sárkányok rendesen:)... A fesztivált az amerikai kultikus Cynic zárta egy zseniális előadással. Mivel csak egy albummal, a Focus-szal rendelkeznek a programjuk nagyobb részt arra támaszkodott + a koncepciósan összeállított track listába becsempésztek egy új szerzeményt is. Sokan panaszosak voltak, hogy nem jöttek vissza, de az előre felvett és samplerről (vagy valamiféle digitális hangkütyüről) lejátszott narrátor mesélésével, így volt kerek a történet. Én még azt is elnéztem nekik, hogy a hörgős ének részek is samplerről szóltak.
Leszámítva a kisebb-nagyobb hiányosságokat a többi pozitív élmény kárpótolt mindenért. Igazi underground party volt, ahol megmutatkozott az, hogy hány igazi metal arc van széles Romániában (OK tudom, hogy vannak akik igazoltan hiányoztak), aki él-hal a műfajért és nemcsak azért veszi magára egy ismertebb banda pólóját, hogy trendi legyen az ismerősei körében. Azoknál kezdődik az igazi true-ság, akik elmennek egy Anvil, OverKill, Cynic, stb. koncertre és nem az internetes fórumozók névtelen homályában osszák az észt, hogy kit kellene meghívni, vagy mit hogyan kellene tenni. Az underground örökké élni fog és igazából ott születnek az értékek!!!
Köszönet a társaságukért: Éva, Orsi, Huni, Csabi, Boti, Robi, Csaba, a Sándorock (Előd és Szabi), Jári Zoli, Jézus.
SchEndre
(Rockpolis Media)
