Az életed egyik fontos időszaka zárult le 2017. január 5-én. 20 év után, feloszlott az Amoral. Mire gondoltál, mikor elbúcsúztál a rajongóktól a Tavastia-ban?
Számomra, minden szempontból nagyon furcsa nap volt. Nem emlékszem pontosan, mi ment át az agyamon a koncert legvégén, de biztos vagyok benne, hogy a melankólia, a megkönnyebbülés és az öröm egyfajta elegye volt. 20 év után búcsút intetni egy olyan fontos dolognak, mint az Amoral, nem volt könnyű döntés, de ugyanakkor öröm volt látni azokat az embereket, akik a világ minden pontjából eljöttek arra az utolsó koncertre és öröm volt utoljára megosztani a színpadot a srácokkal. De kétségtelenül a megfelelő döntés volt, és itt volt az ideje valami újnak.
2014-ben alapítottad meg az Alcyona Sky nevű projektet. A csapat albuma 2017 áprilisában jelent meg. Csak a Spotify-on keresztül hallgatható meg?
Igen, sajnos fizikai formátumú kiadványnak nem volt értelme egy egyszeri, kiadó nélküli projektnél, így csak digitális platformokon érhető el. De nagyon büszke vagyok arra az albumra, van rajta néhány nagyszerű dal és nagyon jó volt próbálni és lemezt készíteni Jyrivel, Mickoval és Rale-vel.
A hírek szerint, ez a projekt egyszeri alkalom volt. Igaz ez?
Igen, ez a helyzet. De ki tudja? Talán megint csinálunk azon a néven valamit a jövőben. Időről időre írok Alcyona-szerű anyagot, úgy értem grunge-os és akusztikus cuccot, de nem esik nehezemre átmenetileg félretenni ezeket a dalokat és a megfelelő időt kivárni.
 |
| Fotó: Sari Katainen |
2015 december végén, rögtön karácsony után, arra a következtetésre kellett jutnom, hogy az Amoral-nak vége és hogy azonnal el kell kezdenem egy új együttest. Még aznap felhívtam Jyrit. Két nappal később volt egy találkozónk az Amoral-os srácokkal, hogy megtárgyaljuk ezt és eldöntöttük, még egy évet fektetünk az Amoral-ba, hogy kiadjuk és megfelelően reklámozzuk az In Sequence-t, továbbá megadjuk a zenekarnak járó méltó befejezést.
Szóval igen, az Oceanhoarse terve ugyanazon a napon rajzolódott ki, amikor tudtam, hogy az Amoral-nak vége. Nagyon tiszta elképzelésem volt, milyen együttesben akarok lenni, milyen zenét fogunk játszani és milyen srácoknak kellene benne lenni.
Honnan jött a név és a zenekar szimbólumának tekinthető polipszerű koponya ötlete?
Tudtuk, hogy emlékezetes nevet akarunk, nem csak olyan „klasszat”, vagy komolyat, mint amilyennek sok új csapat neve tűnik. Azt is akartuk, hogy legyen egyfajta szimbólumunk is, így elgondolkodtunk. Tulajdonképpen a logó jött először, mikor egy ló koponyájával és a csápokkal szórakoztam. Ez elég jól sikerült és a névhez is ez vezetett.
Apropó, koponya! Úgy tűnik, vonzódsz a koponyákhoz, mivel az Amoral logoja is az volt :).
Naná, ki nem? Mindig szerettem a klasszikus heavy metal és rock jelképeket. A koponyák nagy részét képezik ennek. Egy méltó ellenfelet akartunk adni Vic Rattlehead-nek, Scary Guy-nak, Snaggletooth-nak és The Deathbat-nek!
Hogyan találtál rá a zenésztársakra?
Könnyen: a legjobb után mentem! Őszintén, az első számú kritérium az elszántság, az odaadás és a munkamorál volt. Befejeztem, hogy addig várakozzak más emberekre, míg időt tudnak szakítani a beosztásukban arra, hogy a zenekarra fókuszáljanak. Nagyszerű zenészeket könnyű találni; nagyszerű zenészeket, akik egyben nagyszerű emberek is, akik egy együttesnek akarják szentelni az életüket és hetente kb. 5 napot akarnak próbálni... nem olyan könnyű. Az egyetlen srác, akit ilyennek ismertem, Jyri Helko volt és ez volt az, amiért egyből őt hívtam. És együtt kezdtünk keresni hasonló gondolkodású embereket, hogy csatlakozzanak hozzánk. Kijelenteni, hogy szerencsénk volt ebben a szakaszban, kevesebbet mond a valóságnál. Egy olyan dobost szerezni, mint Oskari Niemi, aki nemrég költözött Helsinkibe és nem volt már 25 különböző együttesbe (mint ahogy a legtöbb dobosnál ez a helyzet) őrület volt. És megkapni Tommy-t az énekesi posztra, most pedig Joonas-t... Nem vagyok biztos abban, hogyan sikerült ennyire szerencsésnek lennünk, de nem panaszkodok!
Mennyire segítette a csapatot, hogy jól ismert vagy az Amoral révén?
Nos, a „jól ismert” talán kicsit túlzás... Persze kezdetben segített egy kicsit, hogy néhányunknak múltja van a bizniszben. Ismerünk pár embert, akiktől segítséget kérhetünk, és könnyebb elhíresztelni a munkálkodást egy új együttesen és rávenni az embereket, hogy belehallgassanak. De ennek ellenére, újra legalulról kell kezdened és újra fel kell építened a rajongótábort is.
 |
| Fotó: Sari Katainen |
A koncertvideókat nézve, úgy tűnik jobban élvezed a zenélést, mint az Amoral utolsó éveiben. Honnan jön ez az új energia?
Ez igaz, régóta nem éreztem magam ennyire jól a színpadon. Sok köze van ehhez az együttesnek: olyan srácok mellett játszva, mint Oskari, Jyri és Joonas, lehetetlen lenne nem táplálkozni az energiájukból és a csúcsminőségű zenei képzettségüktől ihletet kapni. Olyan sokat próbáltunk, hogy magabiztosak vagyunk a színpadon, tudjuk hogy meg tudjuk csinálni és csak arra kell koncentrálnunk, hogy jól érezzük magunkat és műsort adjunk az embereknek.
Másik része ennek, az anyag. Amennyire szerettem az Amoral utolsó néhány albumának dalait és zenei stílusát, azokat a nagyon hosszú progresszív dalokat nem volt olyan szórakoztató játszani élőben, mint a rövidebb, gyorsabb darabokat. Az energiaszintek teljesen mások, mikor kibasszottul zúzol a színpadon és nem veszel el egy négy perces akusztikus instrumentális közép részben. Most, úgy érzem, szívesebben hallgatnék olyanfajta zenét egy lemezről otthon és inkább arra koncentrálnék, hogy zenésztársaimmal lezúzzuk a közönséget a fogós, könyörtelen heavy metalunkkal.
Te írod a dalokat, vagy a többiek is hozzák a saját ötleteiket?
Az Oceanhoarse a legegyüttműködőbb csapat, aminek valaha részese voltam. Sok nyersanyagot hozok, amikből elkezdünk dolgozni a dalokon, de csak akkor válnak valódi dalokká, mikor együtt elkezdünk jammelni a próbaterünkben, millió különböző módon próbálunk ki riffeket, tempókat változtatunk, részeket törlünk... Átkozottul inspiráló és nagy dolog hogy tulajdonképpen együtt AKARUNK játszani a hét öt napján. Nem bajlódok többé semmilyen házidemóval. Előállok egy dalötlettel az egyik éjszaka, csak megmutatom a srácoknak másnap és néhány óra alatt van egy zenekari felvételünk egy dal első vázlatáról. Halljuk, hogy az ötlet megéri-e a munkát, vagy nem. És nem csak az én ötleteim, hanem mindenki hoz riffeket, dalszövegeket, dallamokat. Ez a módszer sokkal inspirálóbb, nem is említve, hogy gyorsabb, mint otthon ülni egyedül a pincémben MIDI dobokat programozva a számítógépen...
Az Oceanhoarse dalai egyszerűbbek, mentesek a progresszív elemektől, melyek az Amoral utolsó albumain található dalokat jellemezték. Miért döntöttél úgy, hogy másik zenei irányba indulsz?
Mint mondtam, igazán kezdtem hiányolni az energiát a színpadon az Amoral utolsó éveiben. És amikor azokat az „old school Amoral” koncerteket csináltam Nikoval a végén, megerősített abban, hogy mennyire hiányzott, hogy gyorsabb és rövidebb dalokat játsszak, ami lendületbe hozza az együttest és a közönséget is. Szóval, nagyon természetesen jött. Olyan csapat akartunk lenni, amilyenre mi magunk is leginkább elmennénk, nagyon energikus, fülbemászó de mégis kemény dalokkal, megkoronázva kiegészítő látványelemekkel. Az első naptól kezdve ez volt az ötlet.
Néhány fontos koncert és fesztivál után, milyen reakciókat kaptatok?
Nagyon magabiztosnak éreztük magunkat már az első koncerteken is, amelyek a Beast In Black-kel voltak, de ettől függetlenül teljesen lenyűgözött minket a tömeg reakciója és az ezekről a koncertekről készült kritikák. Nagyon klassz volt látni, hogy az emberek elfogadták ezt a zenekart és megértették, mit próbálunk itt csinálni. Különösen megérintett, hogy a srácok odajöttek hozzám beszélgetni és hogy mindannyian már ismerték az Oceanhoarse-t, ami igazán őrület, hiszen még egy éve sem voltunk a nyilvánosság szeme előtt.
Viszont Tommy-nak, halláskárosodás miatt, el kellett hagynia a zenekart augusztusban. Szerencsére hamar találtatok egy új énekest és az első koncertetek novemberben volt Joonas Kosonennel. Milyen visszajelzéseket kaptatok a buli után?
Istenem... Letaglózott minket, mikor megkaptuk Tommy-ról a hírt. Éppen, mikor a dolgok annyira jól mentek, a csapat pörgött... de mit lehet tenni. Persze megértettük, hogy az egészség az első. Mégis, rettegtünk annak a gondolatától, hogy találnunk kell egy arra méltó valakit a helyére. Őszintén, hosszú keresésre számítottam. Azt hittem, könnyen lehet, hogy több, mint egy évig is eltarthat, mire megtaláljuk a tökéletes embert. Tudtuk, hogy nem fogunk kompromisszumot kötni, Tommy után, aki egy zseniális énekes, nem akartuk lejjebb tenni a mércét. És akkor jön Joonas... Mondhatom, látnotok kellett volna az arcunkat, amikor Joonas először elkezdte énekelni a Fading Neons-t a próbatermünkben. Elkezdtünk nevetni, ő teljesen padlóra küldött minket. Ott és akkor egyből felajánlottuk neki a koncertet.
Három héttel azután, hogy Joonas csatlakozott a csapathoz, színpadon voltunk a Freak Kitchen nyitóbandájaként. Ez volt a tűzkeresztség! De kibaszott könnyedén megoldotta. A színpadi megjelenése se semmi és a koncert után sokan odajöttek hozzánk, hogy gratuláljanak a felfedezettünkhöz. „Honnan a pokolból találod meg ezeket a srácokat?!” volt az egyik megjegyzés, ha jól emlékszem.
Most, hogy majdnem mindent újra kellett kezdenetek, mik a terveitek?
Tulajdonképpen, éppen ki akarunk adni egy rövid összefoglaló videót az első koncertről Joonas-szal, csak hogy az emberek hallják és lássák, hogy néz ki és hogyan szól az új srác. Keményen dolgozunk az új dalokon, amikből egy rakás van. Most néhánynál a végső csiszolásnál tartunk, hogy lássuk, közülük melyik lenne a legjobb választás, ami megjelenhetne következő single-ként. Ennek, egy videóval együtt, 2019 első negyedében kéne kijönnie. Közben folyamatosan koncertezünk, amikor csak tudunk. Nézzétek a Facebook oldalunkat a frissített koncertlistáért.
Az utolsó kérdés: CD, hmm :)? (Úgy értjük, mikor jelenik meg az első Oceanhoarse lemez?)
Nem sietjük el az első album elkészítését. Időről időre közzéteszünk egy-egy dalt, hogy mindig legyen újdonság, fenntartsuk az érdeklődést. De előbb-utóbb lesz debütáló albumunk, afelől biztosak lehettek!
Köszönjük!
Oceanhoarse: https://www.facebook.com/oceanhoarse
sw, H.Kriszti
