A CD 11 dalt tartalmaz + 2 újra felvett '87-es demos
nótát. A régi dalok is szervesen beilleszkednek az újak hangulatába. Az egész albumnak van egyfajta darkos íze, ami talán annak köszönhető, hogy a gitár hangszíne gyakran a mélyebb tartományokban van. A billentyű nemcsak "szőnyegezni" van jelen, hanem gyakran filmzeneszerű motívumokat játszik a málházós középtempós riffek alá. Mivel a szinti hangzása sem épp a napos Kalifornia érzést kelti a hallgatóban, no meg a filmzeneszerű billenytűs témák miatt is, a The Sin megkapja az előbb említett sötét ízt. Az Ozirisz legénysége ért a dalszerzéshez, majd' mindenik dal vezérdallamát, vagy refrénjét már második-harmadik hallgatásra lehet dúdolni a fogósságuk miatt. Ilyen pl. az In The Middle Of The Night, Parasite, Forever After, Rollin', Secret Agent. Az album nem annyira darkos Fire tételének a refrénje is hamar beeszi magát az ember fejébe. Kedvenc dalom az albumról a címadó The Sin, mind szövegileg, mind zeneileg nagyon ott van. Szavakkal leírhatatlan az az érzés amikor a kezdő riff alatt megy a billentyű, aztán amikor bejön a női vokál, majd ez a női hang szólóban a világba kiáltja a megbecstelenített, gyerekét váró apáca fájdalmát...
A ...mint a jég albumnál bíztam az Oziriszben és nem kellett csalódnom. Ha a csapat egy kicsit javít a hangzásán, de zeneileg ezt az irányt folytatja, remélem, hogy a szakma is felkapja a fejét, és fogja értékelni a fiúk dalszerzői képességét. Nem feltétlen kell mindig a trendi csapatok lába előtt heverni...
esch
(Rockpolis Media)
