Szóval évek óta, ha szeptember második hétfője jön, akkor az Ossian is legtöbbször új albummal, vagy valami más csemegével jelentkezik a rajongói számára. Ez így nagyon kiszámítható. Van nekem egy tanár barátom, aki magyar nyelvet és irodalmat tanít és egy közéleti lapnak a főszerkesztője, meg költő/író is és kritikus... Hová akarok én ezzel kilyukadni? Ő már a kettes Wellington (gyengébbek- és a későn jövők kedvéért: Paksi Endre másik bandája, az Ossian 1994-es leállása után), a Szabadon, idején azt mondta, hogy Paksi egy-két szövege önismétlő, vagyis ugyanazokat a témákat járja körbe, csak más köntösbe, mint amit korábban már megírt. Én csak legyintettem, hogy, ugyan már ezek tök jó nóták, a szövegek is rólunk szólnak, akkor meg mit kekeckedsz. Aztán a metal zene kereke fordult, a pár éves mellékvágányról, 1997-ben világszinten ismét reflektorfénybe került a heavy metal és a sors úgy hozta, hogy Magyarországon is látszólag a helyére került a fém muzsika. Az akkori - 1998 - E-klubos (ma Diesel) Ossian tribute koncertből aztán egy újraindulás lett. Az 1999-es (No. 114) Metal Hammer Hu 55. oldalán lehetett szavazni, hogy mi legyen a visszatérő Ossian új albumának címe: Szemben az árral (?), Amikor még (?), Csak fémzene (?). Én már akkor az első két cím valamelyikével jelentettem volna meg az albumot, azok is eléggé lázadó akcentust hordoznak magukban, a Csak fémzene cím, nekem már akkor, nem is cikinek, de valahogy nem előrelépésnek tűnt. Mintha a dalok többsége már nem hozzám szólt volna, pedig korábban azért szerettem annyira az Ossiant (a '94-es leállásig az Acélszív és a Félre az útból kivételével, mindenik album eredeti kazettán van meg mind a mai napig, ami főleg akkor nem kis erőfeszítésbe - nemcsak anyagi - került, mivel akkor sem volt hivatalos terjesztése a csapatnak Erdélyben/Romániában), mert olyan volt, mintha én lettem volna a dalok főszereplője. De '99-től úgy éreztem, mintha egy fiatalabb generációhoz szóltak volna a dalok, akik még akkor bontogatták a szárnyaikat, azokhoz akik a metal zenei világ megismerésének akkor lehettek az elején. Ezeket az észrevételeket muszáj volt leírnom, hogy elérjek a jelenhez, hogy látszódjon, hogy a mai Ossian albumok nekem miért csak 40-50 %-ban mondanak valamit.
Az Egyszer az életben számomra kiemelkedő alkotásai: Külvárosi álmok, Egyszer az életben, Holnaptól minden más, Csak egy rockzenekar (zeneileg). Tudom kevés szó esett erről az albumról, megbántani sem akartam/akarock senkit, de a fenti eszmefuttatásomból leszűrhető, hogy mégis milyen lett a 2009-es Ossian album az én szemszögemből. Nem mondom, hogy nincsenek magvas gondolatok szépen megfogalmazva, költőisen tálalva, de a jövőbeli "szerelemhez, nagyon kevés". Azt mindenképp dicsérnem kell, hogy a CD mellett ott lapul egy DVD is amely tartalmazza a visszatéréstől az összes klipet + még egyéb ínyencségeket is.
Elismerem a banda mostani tagjainak magas szintű zenei tudását, tisztelem Paksi Endre munkásságát, de a mai magyar- és nemzetközi zenei dömpingben, ahol a magyar színtéren is nemzetközi szintű produkciók születnek, ez nekem kevés a 100 %-os zenei élvezethez. Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba... Tudom, hogy kritizálni könnyebb, mint jobbat csinálni, de talán egyszer az életben...
8/10
esch
(Rockpolis Media)
